A Windows első verziója 35 éve jelent meg, és azóta olyan platformmá fejlődött, amelyre 1 milliárdnál több ember támaszkodik munkájában és magánéletében, akár alkalmazásokat és szolgáltatásokat használ, tartalmakat fogyaszt - vagy ezek létrehozásán és közzétételén dolgozik, mondta Panos Panay, a Microsoft termékigazgatója az operációs rendszer következő verziójának bejelentésekor.
Most, hogy a PC az eddiginél is fontosabb szerephez jutott mindannyiunk életében, a szoftvercég a következő évtizedre készíti fel a személyi számítógépet a Windows 11-ben megjelenő fejlesztésekkel, amelyek a kezelőfelülettől kezdve az egyéni és csoportmunka, valamint a fejlesztők és a vállalkozások támogatásán át a játékélményig ívelnek. Az új képességeket - amelyekkel a szoftvercég a platformok platformjává tenné az operációs rendszert - a Windows Insider programban részt vevő felhasználók az új verzió korai kiadásaiban már a jövő héttől kezdve kipróbálhatják.
Újratervezett ikonokkal, témákkal, hangokkal és betűtípusokkal frissül például a Windows 11 kezelőfelülete, de a felhasználói hatékonyság szempontjából ennél fontosabb, hogy a Start menü a felhő és a Microsoft 365 segítségével akkor is mutatja és egy kattintással elérhetővé teszi a legutóbb megnyitott fájlokat, ha azokat az ember korábban más platformon, Android vagy iOS alapú eszközön érte el.
A Windows 11-ben a Microsoft Teams csevegőablaka már a Tálcán jelenik meg, így a felhasználók egyetlen kattintással szöveges üzenetet válthatnak, hangalapú vagy videóhívást indíthatnak ismerőseikkel, függetlenül attól, hogy azok milyen platformot, Windows, Android vagy iOS operációs rendszerrel telepített digitális eszközt használnak. Rövid szöveges üzenetet még azon ismerőseikkel is válthatnak, akik nem töltötték le a Teams alkalmazást.
Nemcsak személyeket, hanem információkat is könnyebben elérhetnek majd a Windows 11 felhasználói az új Widgetek - kisalkalmazások - által, amelyek a mesterséges intelligenica és a Microsoft Edge böngésző képességeivel személyre szabható és folyamatosan frissülő tartalmakat tesznek elérhetővé egyetlen kattintással. A szoftvercég szerint a widgetek minden, tartalmat létrehozó és közzétevő piaci szereplő, globális és helyi márka számára új kommunikációs csatornát nyitnak.
A gyártókkal és a kereskedőkkel a szoftvercég azon dolgozik, hogy a felhasználók már mostantól olyan Windows 10 alapú személyi számítógépeket vásárolhassanak, amelyekre az év végétől kezdve a Windows 11-et ingyenes frissítésként letölthetik. A Windows 11 weboldalán megtalálhatók a minimális rendszerkövetelmények és a PC Health Check alkalmazás is, amellyel ellenőrizhető, hogy a személyi számítógép operációs rendszere frissíthető lesz-e az új verzióra.
Az alkalmazás itt letölthető
A Windows 11 hivatalos megjelenése 2022. év eleje lesz.